Advent második vasárnapja

2021.12.04

Mire készítsd a lelked advent második vasárnapján?

    Elérkezett advent második vasárnapja. Ideje, hogy megismerd ennek a napnak az üzenetét is.

    Ahogy egyre közeledik a karácsony, úgy kell megnyitnod a szívedet, lelkedet is. A második gyertya meggyújtásához adunk lelki útravalót.

    A második gyertyáról

    Ahogyan az első gyertya, úgy a második színe is a lila, vagyis az advent liturgikus színe, jelentése mégis eltérő az elsőétől. Ez a gyertya ugyanis nem a hitet, hanem a reményt szimbolizálja. Az Úr reményt ébresztett a zsidóságban, hogy eljön a Messiás, aki közülük való lesz.

    Erre készítsd a lelked a meggyújtásakor!

    Az ezotériában úgy tartják, hogy ezen a napon egy piros ruhás angyal érkezik közénk az égből. Kezében egy serleget is hoz, amelyben összegyűjti az emberek őszinte szeretetét. Ezután visszaszáll az égbe, ahol a nemes érzésből az angyalok fényes csillagokat készítenek, hogy a földi halandóknak, ha rájuk néznek, boldogság költözzön a szívébe.

    Varázslatos gyertyák meleg fénnyel

    Advent első vasárnapján megnyitottad a lelkedet mások felé, most pedig eljött az ideje, hogy abból az erőből, ami a sajátod, másoknak is adj. Ezúttal gondold végig, hogy mi az, amit másokért tehetsz: ne azt nézd, hogy mit kaphatnál vissza, hanem pusztán a segítő szándék vezéreljen.

    Nem kell nagy dolgokra gondolnod, egy kedves szó, egy apró mosoly vagy bármilyen kicsi gesztus is jóleshet embertársaidnak. Gyújtsd meg a remény szikráját azoknak a lelkében, akiknek talán csak a te biztatásod hiányzik ahhoz, hogy újra erőre kapjanak. Meglátod, hogy nemcsak rajtuk segítesz, hanem magadon is.

    www.femina.hu