Dr. Ruppert Sheldrake

A morfogenetikus mezők hivatalos tudomány által vitatott elmélete Rupert Sheldrake angol biológus nevéhez fűződik. A morfogenetikus mezők elmélete kezdetben a természetben található formák kialakulásának magyarázatát kísérlete meg, majd később az elmélet a jelenségek szélesebb körét igyekezett felölelni.A morfogenetikus mező elmélethez Rupert Sheldrake útja a Cambridge-i Egyetemen indult, ahol fiatal biológusként azzal foglalkozott, hogy az élőlények miképpen nyernek alakot és formát. Ez a kérdés mindezidáig a biológia nagy, megválaszolatlan kérdéseinek egyike.Akkoriban még mindig abban reménykedtek, hogy ezeket a kérdéseket képesek lesznek megválaszolni a molekuláris biológiai és a genetikai kutatás eszközeivel.A megfigyelései által inspirálva, Sheldraket kutatásai a megszokottól eltérő, más irányba vitték, miközben megkérdőjelezte a mechanisztikus világnézetet, amely szerint az élő szervezetek nem mások, mint bonyolult gépezetek. Sheldrake hipotéziséhez a fejlődésbiológiában már használt formáló, azaz morfogenetikus mezők kifejezést használta, és ennek a fogalomnak új tartalmat adott. Ilyen módon a világ valamennyi élőlényének és szerkezetének formálódása és fejlődése (például a molekulák, hópelyhek, növények, állatok, egész ökoszisztémák, társadalmak fejlődése) ezen morfogenetikus mezők befolyása alatt áll. Sheldrake szerint ezek a morfogenetikus mezők minden élőlényt összekötnek, és ezen kötelékek hozzák létre a telepátia jelenségét.

Forrás: gralvilaga.hu