Tanmesék

Hogyan tehetem jobbá a napodat?

Richard Paul Evans a New York Times első számú szerzője, emellett amerikai író és pszichológus. Az utóbbi idők egyik legkelendőbb bejegyzését írta meg. Méghozzá egy rendkívül személyes történetet, egy mondatról, amivel sikerült visszahoznia házasságát a szakadék széléről. Persze egy mondat önmagában kevés: a recepthez kell még elszántság, bátorság, türelem és sok sok szeretetet...Az amerikai író bejegyzése először magyarul a Lótusz Cafeblogon jelent meg. Íme a történet:"Feleségemmel éveken át veszekedtünk. Néha elgondolkodtam azon, hogy hogyan is házasodtunk össze, pedig nagyon ellentétes a személyiségünk. Minél tovább éltünk együtt, annál nehezebben ment az együttélés. A gazdagság és a hírnév nem segített ebben, sőt! Egyre nehezebb volt. Minél többet veszekedtünk, annál inkább eltávolodtunk egymástól és a szívünk megkeményedett.Azt hittük, hogy a béke már sosem költözik vissza az otthonunkba.Épp egy turnén voltam, amikor Carey-vel ismét hatalmasat veszekedtünk telefonon. Teljesen tehetetlennek, magányosnak és tompának éreztem magam.
Ekkor Istenhez fordultam. Csak álltam a zuhany alatt és kérdések kavarogtak bennem. Volt, hogy ordítottam a tehetetlenségtől, de volt, hogy magamba roskadtam. A szívem mélyén tudtam, hogy Carey, a feleségem jó ember. Úgy gondoltam, hogy én is jó ember vagyok. És bár a válás gondolta elborzasztott, az együttélés már elviselhetetlenül fájdalmas volt. Miért vettem el ezt a nőt, aki ennyire nem illik hozzám? Miért nem akar megváltozni? A végén a földre rogytam és zokogtam. Ha ő nem változik, akkor majd én! Másnap, mikor hazaértem, a feleségem hidegen fogadott. Éjjel együtt feküdtünk a hitvesi ágyban. Egymáshoz oly közel és mégis fényévekre. És akkor megértettem, hogy mit kell tennem!Másnap reggel, még az ágyban fekve, megkérdeztem Carey-től:- Hogyan tehetem jobbá a napodat?
- Carey dühösen nézett rám.
- Mi??
- Hogyan érhetem el, hogy jobb legyen a napod?
- Sehogy! - csattant fel - Miért kérdezed?
- Azért, mert komolyan tudni szeretném, hogy mivel tehetem jobbá a napod?
Cinikusan rám nézett: Tényleg csinálni akarsz valamit? Akkor mosogass el!
A feleségem teljesen feldühödött. Én nyugodtan azt mondtam:
- Jó! - elmosogattam.Másnap megint megkérdeztem:
- Mivel tehetem jobbá a napod?
A válasza egyszerű, de határozott volt: Takarítsd ki a garázst!
Vettem egy nagy levegőt, és ahelyett, hogy felemeltem volna a hangom (ahogy a feleségem számított rá), annyit mondtam: Jó. Felálltam és a következő két órában kitakarítottam és elpakoltam a garázsban. Carey nem tudta, mit gondoljon.Aztán másnap reggel megint feltettem a kérdést:
- Mivel tehetem jobbá napod?
- Semmivel! - válaszolta Carey. - Nem tehetsz semmit és hagyd ezt abba!
Azt feleltem: - Nem lehet, mert megfogadtam: minden nap megkérdezem, mivel tehetem jobbá a napod?
- Miért csinálod ezt?
- Mert drága vagy nekem! És a házasságunk is drága nekem.
Aztán másnap is megkérdeztem. És másnap is, és azután is. Majd a második hét közepén csoda történt.A kérdésemre Carey szeme megtelt könnyel és sírni kezdett.Ekkor a feleségem ezt mondta:
- Kérlek, ne tedd fel többé ezt a kérdést nekem. Nem veled van baj, hanem velem. Tudom, hogy nehéz velem. nem értem, miért maradtál még mindig velem?
Gyengéden felemeltem az állát és a szemébe néztem.
- Mert szeretlek - mondtam - Hogyan tehetem jobbá a napod?
- Nekem kellene ezt kérdeznem tőled! - mondta.
- Kellene, de nem most. Most én akarok változni. Tudnod kell, hogy milyen sokat jelentesz nekem!
- Kérlek bocsáss meg, amiért így viselkedtem veled!
- Szeretlek.
- Én is szeretlek! - mondta.
- Hogyan tehetem jobbá a napod?
Carey gyengéden nézett rám: - Lehetne, hogy együtt töltsünk egy kis időt? Csak te meg én.
- Nagyon szeretném! Ezután még egy hónapig minden nap megkérdeztem. És a kapcsolatunk megváltozott. Ezután már a feleségem kezdte kérdezni tőlem:
- Mit szeretnél, mit tegyek? Hogyan lehetnék jobb feleséged?A köztünk lévő fal leomlott. Egyre többet beszélgettünk, mindent megbeszéltünk egymással. Soha többé nem veszekedtünk. Ez idő alatt megértettem, hogy a mi történetünk illusztrálja a házasság legfontosabb leckéjét. A kérdést: "Hogyan tehetem jobbá a napod?" minden kapcsolatban mindig fel kellene tenni. Bár a szerelmes regények arról szólnak, hogy "boldogan éltek, míg meg nem haltak..." De az igazi munka csak ezután kezdődik.
Valójában az életben a szeretet nemcsak abból áll, hogy jót akarunk a másiknak. Az igazi szeretet, nemcsak az, hogy a másik ember másolatai legyünk.A legfontosabb: fejleszteni magunkat, gyakorolni a szeretetet, a türelmet és a gondoskodást.Nem akarom azt mondani, hogy a mi tapasztalatunk Careyvel minden párnál működik. De azt igen, hogy a válás határán minden párnak érdemes megpróbálnia. Én végtelenül hálás vagyok ezért a kérdésért, mely megmentette a házasságomat, a családomat. Hálás vagyok, hogy reggel ezt kérdezhetjük egymástól:
Hogyan tehetem jobbá a napodat?"

Forrás: richardpaulevans.com
Fordítás: lotusz.cafeblog.hu

"...Mikor két ember mérges egymásra, a lelkük eltávolodik egymástól..."

Egy hindu szent, aki elment a Gangesz folyóhoz megfürödni, egy családot látott a folyóparton, akik mérgesen kiabáltak
egymásra. Odafordult a tanítványaihoz, mosolygott és megkérdezte: "Miért kiabálnak az emberek, amikor idegesek egymásra?"A tanítványok gondolkodtak egy ideig, majd az egyikük ezt mondta: "Azért, mert ilyenkor elveszítjük a nyugalmunkat."
"De miért kiabálunk, amikor a másik személy ott áll mellettünk? Mondhatnánk neki sokkal halkabban is" - kérdezte a szent.A tanítványok tanakodtak még, de nem találták a megfelelő választ.Végül a szent elmagyarázta: "Mikor két ember mérges egymásra a lelkük eltávolodik egymástól. Hogy leküzdjék ezt a távolságot kiabálniuk kell, hogy meghallják egymást. Minél mérgesebbek, annál hangosabban kiabálnak, hogy leküzdjék a nagy távolságot.Mi történik a szerelmeseknél? Ők nem kiabálnak egymásra, hanem halkan beszélnek, mert a lelkük nagyon közel van egymáshoz. Köztük lévő távolság nincs is vagy nagyon kicsi."A szent folytatta: "Amikor még jobban szeretik egymást mi történik? Nem beszélnek, csak suttognak és így még közelebb kerülnek egymáshoz. Végül már suttogniuk sem kell, csak egymás tekintetéből megértik egymást. Ez mutatja meg milyen közel áll két ember egymáshoz, amikor szeretik egymást."Ránézett a tanítványaira és ezt mondta: "Ezért amikor vitáztok ne hagyjátok, hogy lelketek eltávolodjon. Ne mondjatok olyan dolgokat, amik eltávolítanak egymástól, különben egyszer eljön a nap, mikor akkora lesz a távolság köztetek, hogy lelketek többé nem talál vissza egymáshoz."( Forrás: Divine Evolution - Tóth Kornélia fordítása )

"A kedvesség a bérleti díj, amit a földön elfoglalt helyünkért fizetni kell"

"Mindenkinek, aki belép az életedbe, van egy tanítása és egy története a számodra. Minden egyes ember, aki mellett a napjaid során elhaladsz, magában hordozza a lehetőségét, hogy egy kicsivel több könyörületet, és jószándékot mutass feléje. Miért nem vagy végre az az ember, aki valójában vagy, és miért nem teszed azt, amivel gazdagabbá teheted a körülötted lévő világot? Szerintem, ha csak egyetlen embert is mosolyra késztetsz egy nap, vagy akár egy vadidegennek feldobod a hangulatát, már értékes volt a napod. Ilyen egyszerűen a kedvesség a bérleti díj, amit a földön elfoglalt helyünkért fizetni kell."
( Robin Sharma )

A Rózsa

Párizsi tartózkodása során a költő: Rainer Maria Rilke mindennap

elment egy koldusasszony mellett. A nő némán és látszólag egykedvűen

üldögélt egy kerítés szélén. Ha kapott némi aprópénzt, gyorsan a kabátja

zsebébe süllyesztette.

Az adományokat soha sem köszönte meg. Rá sem nézett az adakozóra.

A koldulás eleven példaképeként kuporgott a kerítés tövében, megadva

magát a sorsának.

Egy napon aztán Rilke is megállt egy barátjával az asszony mellett, s a

kinyújtott tenyerébe egy rózsaszálat tett.

Ekkor olyasmi történt, ami még sohasem: a kéregető felnézett,

megragadta a költő kezét, és megcsókolta.

Azután elment a rózsájával együtt.

Másnap nem találták őt a megszokott helyen. Másnap és harmadnap,

sőt az egész héten elmaradt.

A költőt csodálkozva kérdezte barátja, az adomány aggasztó hatásáról.

Rilke így felet:

"Az embernek a szívét kell adnia, nem a kezét."

A barátját azonban nem csak ez a kérdés feszélyezte:

"Miből fog élni ez a koldus, ha senki sem ad neki pénzt,"

Rilke azt válaszolta: "A Rózsából"

Miből él az ember? - Bizony nem csak pénzből. Szükségünk van mások megértésére is, szükségünk van időre, és mások rokonszenvének a jelére,

egy barátságos gesztusra, egy kézszorításra, - egy szál rózsára.

( Ismeretlen Szerző )